Friss topikok

Alap csokoládé kurzus, Szántó Tiborral.

2012.05.25. 12:13 SKNiki

Szántó Tibor, kézműves csokoládémesterről

A csokoládéval kapcsolatos, első meghatározó élménye Észak-Olaszországhoz kötődik. Az akkori munkája miatt olykor több hétre is odaköltözött, így sikerült elmélyednie a helyi gasztronómiai kultúrában. Ezen belül, ami a legjobban megfogta, az a csokoládé volt. Ott a gasztronómia nem csak fogalom, hanem a mindennapok szerves része. Amikor hazaért sokáig keresett hasonló minőségű csokoládét, de nem sikerült találnia.

A 2000-es évek elején még nem volt jellemző itthon az igazi kézműves csokoládé. Az olaszországi élmények hatására azonban elkezdett szakkönyveket vásárolni, és bejárta a környék csokoládékészítőit, így sikerült elsajátította az alapokat. A tanulás közben világossá vált számára, hogy szeret csokoládéval dolgozni, ezért komolyan kell foglalkoznia vele.

A vállalkozást 2006-ban alapította, az első csokoládék a 2007-es év elején készültek el. A folyamat közben rájött, hogy a csokoládékészítés, mint szakma nagyon összetett, és rengeteg tanulásra van szüksége ahhoz, hogy a legjobbak közé tartozzon.

Ezért az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy sok olyan helyre eljusson, ahol lehetősége nyílik a szakmai fejlődésre. Sikerült bejárnia Franciaország, Észak-Olaszország és Brüsszel különböző területeit, és a Belga Csokoládé Akadémián is tanult.
Ezek a tanulmányok nagyban segítették abban, hogy ma már európai minőségű csokoládékat készíthessen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szántó tibor csokoládé kurzus

A bejegyzés trackback címe:

https://pottyosbogrekavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr704545513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása